Továbbtanulás

            Úgy gondolom természetes az, hogy most felemás érzések kavarognak bennem. Az utóbbi nyolc évem idejének a felét itt töltöttem, nem csoda, hogy valamennyire megszerettem. Egy olyan kis védett ökoszisztéma ez, ahonnan félhetünk kilépni. De ebben a félelemben nyílvánvalóan benne van az az alapvető emberi tulajdonság, hogy tartunk a változástól és az ismeretlentől.Hiába hallottuk ezer meg ezer embertől, hogy az egyetemi évek a legszebbek. Valószínűleg igen, de kérdem én, életünk legkomfortosabb időszakát önként feladnánk-e bármiért? Azok az évek ezek amikor anyuci főz, mos, takarít, apuci fizet, intézkedik és a mi dolgunk csak az, hogy létezzünk. Természetesen olyan kötelességeket fel lehet itt hozni, mint a tanulás vagy éppen az időnkénti besegítés a házimunkába, de van egy olyan érzésem, hogy ez édes kevés ahhoz képest ami még ránk vár.

            Ez volt a dolog negatív oldala. De miért várhatja valaki az egyetemi életet? Miután átverekedtük magunkat saját féltő és az egyetemi élet vízióját demoralizáló gondolatainkon rájöhetünk néhány dologra. Először is, hogy egy magunk fajta, gimnázium befejezése felé tendáló diáknak, ez az élet rendje. Továbbá tudatosítanunk kell ennek fontosságát, mivel a „közpropaganda” híreszteléseivel ellentétben, miszerint az egyetem a bulik végeláthatatlan folyama, úgy gondolom, hogy tanulni sem lesz majd hátrány. Főleg, ha később valamit el is szeretnénk érni az életben. Itt válik nyilvánvalóvá egy újabb összefüggés, miszerint ha már tanulni is jó lenne, akkor nem ártana olyan irányt választana ami valójában érdekel is. Úgy gondolom, az egyetemi élettől való félelem fő forrása itt lakozik. Mivel 18 évesen kevés olyan ember van, akit megrendíthetetlenül tudja, hogy mi az ami érdekli és foglalkozni szeretne vele később is. Igy a bizonytalanabb fele a mai sikerorientált társadalom konvenciói alól nem kibújva szükségessét érzik egy-egy slágerszakra való jelentkezésnek. Ebből fakadóan az adott területek túltelitettek és olyan emberek veszik el a forrásokat, esetenként olyanok elől akiket az adott terület tényleg érdekel, akik különösebb kapcsolatot nem éreznek a tanult tárgy iránt. Ebből a tényből aztán több következtetést is levonhatunk (oktatási rendszer hibái, slágerszakok miért slágerszakok, stb..) de helyszűke miatt most maradjunk ennyiben.

            Vagyis annyiban, hogy minden végzőtársam azt a bizonyos szakot fogja tanulni ami őt szívből érdekli és nem fog foglalkozni azokkal a bizonyos konvenciókkal. Mivel csak akkor lehetünk boldogok ha az élet minden területén, szóval a munkánkban, tanulmányainkban, is ki tudunk teljesedni. Ezért azt mondom, ne szégyelljétek azt ami érdekel, legyen az szuahéli-finn tolmács szak vagy egyéb szokatlan irány. Te életedet pecsételi majd meg örökre, ha nem azt tanulod ami valóban boldoggá tesz!